Vasárnap véget ért a 35. Művészetek Völgye, mi pedig tíz nap után összepakoltuk a cuccainkat, elindultunk hazafelé, és ugyanazt éreztük, mint minden évben: kicsit nehéz elhagyni a Völgyet.
Tíz napot töltöttünk Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden, és bár a számok önmagukért beszélnek – 140 ezer látogató, több mint 4300 program és 40 helyszín –, a Művészetek Völgyét valójában nem ezek teszik különlegessé.
Hanem az a hangulat, amit nagyon nehéz átadni annak, aki még sosem járt itt.
A reggelek a patakparton. A délutánok, amikor csak elindulsz valamerre, és öt perc múlva már egy koncerten, színházi előadáson vagy éppen egy érdekes beszélgetésen találod magad. Az esték, amikor egyszerre szól a zene több helyszínről, és a legnehezebb döntés az, hogy merre indulj tovább.
Idén is rengeteg emlékezetes pillanatot vittünk haza. Láttuk megtelni a Panoráma Színpad előtti teret, hallottuk, ahogy több ezer ember együtt énekli a kedvenc dalait, és közben ugyanúgy megtaláltuk azokat a kis udvarokat is, ahol néhány tucat ember ülve hallgatott egy verset vagy egy akusztikus koncertet.
Ez talán a Völgy legnagyobb varázsa. Hogy ugyanazon a napon belefuthatsz egy világsztár koncertjébe, majd fél órával később egy olyan előadóba, akiről korábban nem is hallottál, mégis az egyik legjobb élményt adja az egész fesztivál alatt.
A jubileumi év ráadásul különösen erősre sikerült. Visszatért a Klastrom, új helyszínen mutatkozott be a Bánkitó, megteltek a színházak, az irodalmi udvarok, a jazzkoncertek és a világzenei programok. Bármerre indultunk, mindenhol azt láttuk, hogy a közönség kíváncsi, nyitott és jelen van.
És talán ezért szeretjük ennyire a Művészetek Völgyét.
Mert itt nem az a lényeg, hogy hány koncertet pipálsz ki egy nap alatt. Sokkal inkább az, hogy lelassíts egy kicsit. Beszélgess. Felfedezz. Ráérj. Olyan dolgokkal találkozz, amelyekre a hétköznapokban talán nem jut idő.
A fesztivál végén a színpadok elcsendesedtek, a Csigabuszok megálltak, a Völgylakók pedig lassan hazatértek. Mi is így tettünk.
De ahogy minden évben, most is az az érzésünk, hogy a Völgyből valójában senki sem megy haza üres kézzel. Mindenki visz magával valamit: egy koncertet, egy beszélgetést, egy új kedvenc előadót vagy egyszerűen csak azt a nyugalmat, amit ez a tíz nap adni tud.
Szubjektív véleményként azt kell mondanunk, hogy az idei Völgyet a rekordközeli hőség sem tudta megtörni. A szervezők láthatóan rengeteget dolgoztak azon, hogy a látogatók a lehető legkomfortosabban érezzék magukat a forróság ellenére is, ami egy ilyen méretű fesztiválnál egyáltalán nem magától értetődő.
Persze voltak olyan dolgok, amiken szerintünk még lehetne finomhangolni.
A Bongor koncert például akkora érdeklődést vonzott, hogy a Gástya-árok egyszerűen szűknek bizonyult hozzá, és sokan csak nehezen vagy egyáltalán nem fértek oda. A Csigabusz továbbra is a Völgy egyik legfontosabb eleme, de a csúcsidőszakokban még mindig akadnak olyan helyzetek, ahol lenne tér a fejlesztésre.
Mindezek azonban eltörpülnek amellett, amit a Művészetek Völgye nyújtani tud. Kevés olyan hazai fesztivál van, ahol ugyanazon a napon belefuthatsz egy nagyszínpados koncertbe, egy színházi előadásba, egy irodalmi beszélgetésbe, egy jazzkoncertbe és egy olyan élménybe, amire eredetileg nem is számítottál.
És talán éppen ezért szeretjük ennyire. Mert itt tényleg mindenki megtalálja azt, amiért érkezett. Ha pedig évente csak egy fesztiválra mennél el Magyarországon, szerintünk a Művészetek Völgye legyen az.
Köszönjük a szervezőknek, a fellépőknek, az önkénteseknek és mindenkinek, akivel az elmúlt tíz napban találkoztunk.
A jubileumi, 35. Művészetek Völgye véget ért. Mi pedig már most várjuk, hogy jövő nyáron újra Völgylakók lehessünk.
