Az FZ6-N nem volt se leggyorsabb, se a leglátványosabb a kategóriában, de ha valaki valaha is birtokolt egyet, az pontosan tudja: rohadt nehéz szabadulni tőle.
Én négy évig voltam tulajdonosa egy 2004-es 600-as Naked FZ6-N-nek, ami nem mellesleg dupla Akrapovic titán kipufogóval volt felszerelve – és ha lehet hinni a legendának, a szomszédok a mai napig emlegetik.
Egy gép, ami felnyitotta a szemem: belépő sport naked – de nem kispályás
Amikor 2004-ben a Yamaha kihozta az FZ6-N-t, lényegében a sportos Fazer csupaszított testvére volt, egy olyan motor, amit mindenki másképp használt: volt, aki munkába járt vele, volt, aki túrázott, én meg… nos, én 20000 km-t raktam bele vegyesen: ingázás, rövidebb túrák, kis élménykanyar, néha egy „mi lenne ha” gyorsítás – az a fajta motor, ami mindent bír, de sosem lesz uncsi. Az enyém padon 102-t tudott a kipufogónak köszönhetően.
A R6-ból származó blokk 98 lóerőt tudott papíron, de a valóságban akkor élt igazán, amikor kicsit bántottad. Alsó fordulaton barátságos, középtartományban kicsit lagymatag – de ha átléped a 8-9000-et, ott van a kis zen, amitől hirtelen kikel magából. Ehhez jött a Dupla Akrapovic, ami nem csak hangban adott pluszt: gyönyörűen tolta ki a kipufogógázokat, és minden egyes városi alagút magánkoncertté változott.
A stílus: egyszerű, de vagány az FZ6-N
A 2004-es FZ6-N első generációja a maga idejében friss szellő volt a naked szegmensben. Volt benne egy kis sportosság, de még bőven a mindenes kategóriában mozgott. A blokk burkolatlanul, a segédváz szép, az ülés kényelmes még utasnak is – és persze a dupla cső, ami a segg alól jön ki… na, az mindent visz.
Bármikor hátranéztem a parkolóban, egyszerűen jólesett ránézni.
A futómű a maga idejében korrekt volt, de ha valaki sportmotoros élményt keres, lehetett volna feszesebb. A fékek? 4 dugattyús első tárcsák, bőven elég, főleg ha néha rárak az ember egy rendes betétet.
A váltó? A Yamaha-tól megszokott vajpuha, a kuplung is könnyű, szóval a városban sem volt szenvedés.
20 000 km alatt mi derült ki?
Őszintén? Kevés ilyen gondtalan motorom volt valaha mint az FZ6-N. A blokkját lehet ütni-vágni, de sosem nyöszörög, olajcserét szereti, de cserébe elnyűhetetlen. Egyetlen idegesítő pont:
gyári láncszett és hátsó rugóstag bírja, amíg bírja, de ha sportosabban használod, hamarabb eszi meg a láncot, mint gondolnád.
A Dupla Akrapovic titán viszont a legjobb ötlet volt, és az a finom dörmögés 4000 fölött addiktív. És egy kicsit mindig minden gázfröccs és visszaváltás örömünnep.
Sajnos mennie kellett, remélem az új tulajdonos nagy örömét leli benne, de egyszer megviccelt a gép, utána a párom félt tőle. Érthető módon, ezért el is lett adva, és jött helyette a Dragstar.
Kevés olyan motor van, ami ennyire jó kompromisszum: 70 lóval is lehetne boldog az ember, de a majd’ 100 lóerő megadja azt a tartalékot, amikor tényleg ki akarod fújni magad a hétköznapokból. Könnyű, kezelhető, fordulékony, mégis stabil.
A 2004-es Yamaha FZ6-N egy iskolapéldája annak, hogyan kell belépőt csinálni a sportos naked világba, úgy, hogy ne öld meg magad, de tudjál vigyorogni, ha odahúzod.
Nem az FZ6-N fogja letépni a fejed minden gázadásnál, nincs benne az a hirtelen, félelmetes agresszió, mint egy ezres nakedben, és még csak nem is egy R6 reinkarnációja csupasz testben. De az FZ6-N épp ettől zseniális: szívből kanyarodik, szó szerint.
Városban is otthon van: könnyű, fordulékony, nem izzaszt meg minden lámpánál, és ha épp úgy jön ki a lépés, egy lendületes sorok közti cikázás vagy egy kis szűk garázsmanőver is olyan laza, mint egy biciklin, cserébe elképesztően forró tud lenni a blokk.
De aztán ott van a másik oldala is. Mert ahogy feljebb megy a fordulat, 8-10 ezernél életre kel, és elkezd hozni valamit abból a sportos vérvonalból, ami ott van az FZ6-N génjeiben. A gázkar nyelvre fordítja, ahogyan a szíved dobog, és rátesz egy lapáttal.
