Van az úgy, hogy az ember nem is igazán tervezi, hogy “nagyot eszik”, csak elmegy valahova, ahol már korábban jó élmények érték aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy mindent IS meg akar kóstolni. Na, valahogy így jártunk most a békásmegyeri Don Pepében is, ahol az új szezonális étlap megjelenése tökéletes aproó volt arra, hogy megint visszatérjünk.
Ha valaki még nem ismerné: a békásmegyeri Don Pepe különösen hangulatos hely, barátságos a légkör, az étlap pedig szezonálisan változik annyit, hogy mindig legyen benne valami újdonság. Őszi ízek, tartalmas, gazdag fogások és persze egy kis kényeztető desszert a végén, most is pont így építettük fel az ebédünket.
Fish & Chips, hazai hangulatban
Elsőként a Pankobundában rántott harcsa landolt az asztalunkon, klasszikus Fish & Chips vonalon, a pankomorzsás bunda szuper ropogós, de nem szárították ki a halat, ami belül szépen omlós maradt. Mellé klasszikus sült burgonya és egy igazán jó kis kapribogyós tartármártás járt – semmi túlgondolás, csak jól elkészített alapok.
Ez az a fajta étel, amit simán el tudnánk képzelni akár hetente egyszer a tányérunkon, mert nem nehéz, mégis laktató, és tökéletesen hozza a komfortkaja élményt, amit egy őszi napra vágyik az ember. A magyarok amúgy is kevés halat esznek. szóval mindenképpen ajánlott!
Tarjasteak + Juhtúrós galuska = ízbomba
Aztán jött a Lyoni tarjasteak juhtúrós galuskával, és hát ez komolyan meglepett. Eleve: a tarja méretes volt, szaftos és jól fűszerezett. A „lyoni” jelző itt a egyfajta tarjásított rostélyos. Ez az a fajta húsétel, amiért az ember megbocsát minden korábbi száraz tarját, amit valaha is evett máshol.
A juhtúrós galuska pedig… személyes kedvencem. Krémes, de nem túl zsíros, tökéletesen kiegészíti a tarját, és van benne egy olyan otthonos, kissé „nagymamás” érzés, ami mégis modern tálalással és jó ízléssel párosul. Nem túlzás azt mondani, hogy ez a fogás elvitte a napot. Alapból nekem ez két külön étel lenne, és úgy voltam vele, hogy felfüggesztem egy kicsit a diétámat. Vagyis nem is annyira diéta, mint erős deficit, de arról majd egy másik cikkben.
A végén megkérdezték, hogy kérünk-e desszertet, és bár már eléggé jóllaktunk, hát ki tudna nemet mondani egy pisztáciás tiramisura?
Főleg, ha azt mondják, hogy új tétel, és nincs az étlapon.
A textúrája könnyű, mégis telt, a pisztácia pedig nemcsak színre volt jelen ízben is hozta a karakterét, méghozzá nem túl édesen, hanem kellemesen diós, természetes ízjegyekkel.
A Don Pepe szezonális étlapja nem csak dísznek van: tényleg érdemes figyelni, hogy mikor mi kerül fel rá, mert időről időre jön egy-két olyan fogás, ami miatt vissza fogsz térni. Úgyhogy, ha még nem voltál, vagy régen jártál már a békásmegyeri étteremben, ez most egy remek alkalom.
